Az 1990-ben átadott, nagyméretű, versenyzésre alkalmas városi uszoda 600 fő befogadására alkalmas öltözőrendszerrel rendelkezik. Hihetetlen népszerűségre tett szert az évek folyamán és a legnagyobb gondja a zsúfoltság lett, mely valljuk be, nem azt jelenti, hogy szolgáltatásai oly nagyon alacsony szinten mozognának 1993. január óta gondoskodhatunk jelentősebb döntési önállósággal az intézményről Fürdőigazgatóság címen.
Az uszodában 2 medence található. A nagyobbik szabvány 8 pályás versenymedence 50X21m és egy kisebb tanmedence.

Hozzánk tartozik még a KÖFÉM Uszoda, mely egy kedves, családias hangulatú hely. Ez az uszoda eredetileg az alumíniumgyár házi fürdője volt, és a privatizálás során került a város tulajdonába. Azóta kiskorúakból alakult csoportok ismerkednek illetve gyakorolják az úszás tudományát az öttusások vezetésével. A KÖFÉM Uszoda csak tanuszodaként működik, míg a nagy uszoda szolgálja ki egyszerre a versenysport és a közönség igényeit is. Látogatóink összessége meghaladja az 1500 főt naponta.

 

A zsúfoltság, a permanens harc a vízfelületekért hozta a gondolatot, hogy a modern vízforgató rendszerrel ellátott strandi medencét a téli időszakban is jó lenne a közönség rendelkezésére bocsájtani. 2004. februárjában végre felállítottuk a sátrat, ami a 2004-es év kuriózuma lett, és látogatóink számát is gyarapította. (Az építés mozzanatait a honlapunkon meglelheti az érdeklődő kutakodó.) Így a medence kisebb átalakítással univerzális lett, téli-nyári használatra alkalmas. Ezzel sikerült elérnünk, hogy minden órában szabad pályához juthat az éppen betérő vendég. A sátor hangulata, intimitása külön közönséget vonzott magához. Az egyik felén majd egy méteres kezdő mélység fokozatos lejtéssel közel két és fél méteres mélységgel végződik. A sátor pár napos összecsomagolása után a medence újra birtokba vehető, mint strandfürdő. Gyönyörű tiszta vize még látványnak sem elhanyagolható.